Teljes visszafizetés

A teljes visszafizetés az az összeg, amit a hitel teljes futamideje alatt vissza kell fizetned a banknak. Ez nem egyenlő a felvett hitelösszeggel, mivel ahhoz még a kamat és számos egyéb költség is hozzáadódik.

A teljes visszafizetésben így a havi törlesztőrészleteken kívül, ami a tőkét és a kamatot tartalmazza, beletartoznak még azok a díjak és költségek, amelyeket a hitel igénylésével és folyósításával kapcsolatban ki kell fizetned. Lakáshitel (illetve általában a jelzáloghitelek) esetében ezek több százezer forintot is kitehetnek.

Azt, hogy mennyi lesz a teljes visszafizetés egy hitel esetében, nem feltétlenül lehet előre megmondani. Ennek az az oka, hogy ha a kamat a futamidő során változik, akkor a havi törlesztőrészlet is változik. A hitelkalkulátorok számolnak egy összeget, illetve a bank is kiszámolja, de ez az induló feltételek szerint számított összeg.

A végig fix kamatozású hitel esetében, ahol a törlesztőrészlet a futamidő teljes hossza alatt változatlan, pontosabban lehet számolni, de az extra költségeket, mint amilyen mondjuk egy szerződésmódosítás díja, ha ilyet kérsz, vagy egy esetleges késedelmi kamat ilyenkor sincs benne.

CSOK Plusz Lakáshitel
  • 2,89%-os akciós kamattal, THM 2,98%
  • Akció a kezdeti díjakra
  • Online hiteligénylés piaci kamatozású jelzáloghitellel együtt
Érdekel
PROMÓCIÓ

Ezek is érdekelhetnek

  • Férfi földön fekszik lakásfelújítás után
    Lakáshitel

    Felújítási hitel - kalkulátor és feltételek

    Ha a lakásfelújításhoz jelzáloghitelt keresel, akkor jó helyen jársz. Megmutatjuk, hogy milyen feltételekkel kaphatod meg a hitelt, és mire kell odafigyelned.

    frissítve: 2023. október 25.
  • Lakáshitel igénylők kezet fognak a itelközvetítővel
    Lakáshitel

    Lakáshitel igénylés - mikor kérd hitelközvetítő segítségét?

    Amikor lakáshitelt szeretnél felvenni, és elkezded böngészni a bankok ajánlatait, hamar szembesülsz azzal, hogy a kapott információkkal egy kisebb regényt is meg lehetne tölteni. Ráadásul ahhoz, hogy választhass közülük, még mindezt rendszerezni is kellene, hogy összehasonlíthatók legyenek. Pedig a hiteligénylés nem ördöngösség, különösen ha hitelszakértő segítségét veszed igénybe és kalkulátorral számolsz.

    frissítve: 2023. szeptember 26.
  • Házaspár akik munkáltatói kölcsönt kaptak
    Lakáshitel

    Munkáltatói kölcsön – minden, amit tudni akarsz róla 2024-ben

    Ha hitelre van szükséged, valószínűleg először te is a bankok ajánlatait kezded el böngészni. Ezzel nincs is semmi gond, de jó, ha tudod, hogy akár a munkáltatódtól is kaphatsz lakáscélú kölcsönt. Ez a munkáltatói vagy munkavállalói hitel, és ha a te munkahelyeden is van, akkor nagyon jól járhatsz vele. Ebben az útmutatóban megtudhatod, milyen kölcsönöket igényelhetsz a munkaadódtól és milyen feltételekkel igényelhetsz hitelt.

    frissítve: 2024. február 1.